Az anyaság szépségei és kihívásai saját tapasztalataim, és gondolataimból merítve

Anyává válni, anyának lenni a világon a legcsodálatosabb dolog, és a legnehezebb is.

Az anyaság egy olyan utazás, amely tele van kihívásokkal, örömökkel és megannyi tanulsággal. Aggódtam, türelmetlen voltam, nagyon szerettem, kiborultam, belebetegedtem, erős lettem, érzékeny, tigrisként védtem a szülötteim, fájt, és örömöt okozott egyszerre. Elfáradtam, de mégis belőlük merítettem erőt. Az anyaság legmélyebb megéléseiben, bugyraiban voltam. Egyszerre voltam boldog, fáradt, ideges, elgyengült, ingerült, erős, engedékeny, tudatos, szigorú, és érzékeny. Mindent akartam, és a legjobban. Bizonyítani nekik, másnak, és magamnak. A legjobb akartam lenni, megfelelni az „elvárásoknak”.

Egy egész könyvtár volt az ágyam mellett, és betegesen lapoztam, hogy mit hogyan csináljak. Mi a legjobb nekik, mit adhatok többet, mint amit én érzek. Mit csinálhatok jobban, mint amit én gondolok. Nagyon jól akartam csinálni. Pedig a nem jól csinálniban van a jól csinálod. Minden ember más, minden embernek más az érzelmi intelligenciája.

A nők, de főleg az anyák a legerősebbek a világon. Minden nehéz pillanatban megtalálják a belső erejüket, hogy tovább lépjenek, és a gyermekükért mindent megtegyenek. Ez az erő nem mindig látható kívülről, de belül mindannyian hordozzuk.

Az erő, amikor mindent elviselsz és kibírsz. Amikor kívül mosolyogsz, de belül fáj. Mikor a gyerek lehülyéz, de te nem hallod meg, mert ez csak egy szó, de a jelentése „hagyj kérlek”, amikor a gyerek rád csapja az ajtót, de te erőt veszel, hogy nem menj utána, mert tudod, hogy szeret, „csak most egyedül akar lenni”, amikor hazudik, de te nem árulod el, mert tudod, hogy „maga előtt is szégyenkezik”, és nem tudja kezelni. Amikor eltávolodik, nem akarja, hogy más előtt megöleld, de te mosolyogsz, és amikor beülsz az autóba akkor sírsz, de tudod szeret, csak próbál felnőni. Amikor nem keres, akkor is tudod, hogy szeret, de most más valaki fontosabb, más valakivel osztja meg az örömeit, bánatait, amikor mással akar az élményeiben osztozni. Amikor elköltözik, tudod, hogy szeret, de ez az élet normális rendje. Amikor nem akar a te ételedből enni, szeret, de most ne te mond meg mit egyen, mert otthonában ő főzött. Ez az erő, hogy mindent kibírj, hogy elfogadj, mert ez adja a biztonság érzést a gyerek felé. A biztonságot, hogy mindig minden körülmények között számíthat rád, és ezt neki kell éreznie.

A kamaszkor az egyik legnehezebb időszak az életben, különösen akkor, ha egyedül kell helytállni. Ebben az időszakban a gyerekek lázadnak, keresik önmagukat, és gyakran szembesülnek saját identitásuk kérdéseivel. Számomra ez az időszak különösen nehéz volt, egyedül kellett megküzdenem a mindennapok kihívásaival.

Emlékszem, minden nap egy új kihívás volt – a kommunikáció, a bizalom, a határok meghúzása, és az, hogy ne veszítsem el a türelmemet, ami már akkor nem is volt. Mindez azonban megtanított arra, hogy mennyire fontos az erő, a kitartás és a szeretet. Az önmagamba vetett hit segített túlélni ezeket az időket, és végül megerősödve jöttem ki belőle. Idő kellett, mert sok minden történt. Sok mindent rosszul csináltam, vagy nem helyesen, vagy csinálhattam volna másképp. Egy valami azonban nagyon fontos, hogy felismerd ezeket. Tudj bocsánatot kérni, tudj kijavítani, tudj róla beszélni, és szeresd magad eléggé, hogy ezek ne emésszenek fel. Ismerd fel, hogy nem vagy tökéletes, hogy hibázni emberi, de törődni, szeretetet adni, biztonságot éreztetni a gyerekkel az egyik legfontosabb dolog az anyaságban. Mutathatsz példát, lehetsz minta, de ezek apró dolgok az ő személyiségük fejlődéséhez. Ha jól csinálod, akkor ezek mind összesen fognak hatni úgy rá, hogy egy teljesen új kis egyéniség alakuljon belőle, ne pedig, amit te szeretnél látni.

 

Az anyaság örömei – a legnagyobb ajándék

 

Bár sok nehézségen kellett keresztülmennem, az anyaság legcsodálatosabb része a lányokkal való kapcsolatom. Az első lépések, az első szavak, az iskolai sikerek, majd a saját életük kialakítása – mindezek felejthetetlen pillanatok.

Az, hogy láthatom őket felnőni, önállóvá válni, saját útjukat járni, annyira értékes és felemelő érzés. Az anyaság megtanított arra, hogy a szeretet nem szűnik meg azzal, hogy gyermekeink felnőnek, hanem tovább él, és minden nap újabb örömökben gazdagodik.

Az erő és kitartás – minden nő és anya meg tudja csinálni!

Az élet megmutatta, hogy minden kihívásnak van értelme, és minden nehézség hozzájárul ahhoz, hogy jobb, erősebb emberré váljunk. Az anyaság nemcsak a gyerekekről szól, hanem arról is, hogy mi magunk is tanulunk, fejlődünk és alakulunk általuk.

Az anyaság egy csodálatos utazás, amely tele van kihívásokkal, de ugyanakkor a legnagyobb örömökkel is. Köszönöm a két lányomnak, hogy megtanítottak szeretni, kitartani és mindig reménykedni. Bármilyen nehéz is volt az út, hálás vagyok minden pillanatért, mert ezek formáltak engem, és segítettek abban, hogy azzá váljak, aki vagyok ma, az Ő anyukájuk.

Pár tapasztalat, amit tanultam magamról ezen az úton. Valamit későn ismertem fel, de mégis segítenek a mai napig. Ezek fontos dolgok, amik segítenek leküzdeni a nehézségeket, hogy nyugodtabb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb anyák lehessünk.

  1. Önelfogadás és türelem saját magaddal szemben

Ne ítéld meg magad túl szigorúan. Mindenki hibázik, és fontos, hogy elismerd, hogy most nehéz időszakon mész keresztül. Adj magadnak időt és teret a gyógyuláshoz.

  1. Szánj időt saját magadra

Az alkotás, a munka vagy bármilyen kreatív tevékenység segíthet abban, hogy kicsit feltöltődj, és eltereld a figyelmedet a problémákról. Még ha csak néhány percet is tudsz szánni naponta, az sokat jelenthet.

  1. Kommunikálj a partnered felé

Nyíltan oszd meg vele az érzéseidet, így nem érzed majd magad olyan egyedül. A támogatás és megértés sokat segíthet mindkettőtöknek.

  1. Kérj segítséget

Ne félj kérni családtagoktól, barátoktól vagy szakemberektől támogatást. Egy terapeuta vagy tanácsadó segíthet abban, hogy feldolgozd ezeket az érzéseket és megtaláld a módját, hogy változtass a helyzeten.

  1. Figyelj a saját szükségleteidre

Próbálj meg időt szánni a pihenésre, a relaxációra, és arra, hogy törődj saját magaddal. Ez nem egoizmus, hanem az egészséged és jólléted szempontjából fontos, a gyerekeidnek meg pláne.

  1. Légy türelmes a változáshoz

A változás időbe telik, és minden lépés számít. Légy kedves és megértő saját magaddal, miközben próbálsz jobban kezelni a helyzetet.

Mindig emlékezz rá, hogy nem vagy egyedül, és mindenki megküzd időről időre nehézségekkel. A legfontosabb, hogy felismered az érzéseidet, és keresed a módját, hogyan tudsz segíteni magadon.

„A tényleges nehézség az anyaságban, hogy úgy neveljük a gyerekeinket, hogy ne legyen ránk szükségük többé… és reméljük, hogy mindig szükségük lesz ránk.”
                         /momz/

Iratkozz fel!